2011. május 17., kedd

És akkor ta-da-da-daaaaam:-) Íme eltűnésem oka:












Az úgy volt, hogy.... lehetőségem adódott önmegvalósítani:-)



10 éve dédelgetett álmom látszik megvalósulni, kozmetikus leszek nemsokára.



Ez a szoba már az én kis birodalmam, nemrég vehettem birtokba. Már fogadom is kedves barátaimat, és élvezem a "munka" minden percét. Nem egy barátnőm, ismerősöm életét tettük szebbé -ha mondhatom igy-, egy csodálatos hölgy segitségével, aki olyan natúr kozmetikumokat készít, melyek telis-tele vannak hatóanyaggal, tartósítószerek nélkül, és nem mellesleg annyiba kerülnek, mint amit a boltban leemelünk a polcról. Biztosan sokan hallottatok már Ilcsi néniről, hát ő ez a fantasztikus tudású hölgy akiről írtam:-)

Mindenképpen szerettem volna megemlíteni a nevét, mert megérdemli:-)


És hogy miért pont a kozmetikus mesterség...


Én magam is komoly bőrproblémákkal küzdöttem sokáig, és ha valaki, hát én vagyonokat költöttem el nevesebbnél nevesebb kozmetikumokra, sajnos kevés sikerrel. Rendszeresen jártam arctisztitásra is, a végén már 3 hetente, mert annyira zavart, hogy 27 évesen is tini problémákkal küzdök. Soha nem értettem, hogy miért nem használ semmi. Szóval úgy gondoltam, megpróbálok segiteni másokon is!



Szeretném, ha bátran írnátok, ha valamire kiváncsiak vagytok, ha elvesztek a boltok polcain található tégelyek sokaságában, ha fogalmatok sincs milyen bőrtipusba tartoztok, ha otthon szeretnétek ezt-azt "megoldani" és szakmai trükkökre vagytok kiváncsiak, szóval bármilyen
témában nagyon szivesen segitek, csak egy levél és más semmi:-)




9 megjegyzés:

  1. Ó, csodás !! :)

    Szép, hangulatos lett nagyon!


    Én pedig eredendően kozmetikus vagyok ám.. képzeld :)

    VálaszTörlés
  2. Azért ne szóljuk le a neves kozmetikumokat, mert van azok között is jó!!! És it tmost nem a boltok polcain sorakozókra gondolok... mert azok említésre sem méltóak, hanem a professzionálisokra! :)


    és ami kimaradt: GRATULÁLOK !! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is pont így gondolom, hogy a professzionálisok között sok-sok szuper termék van, de sokáig nem tudtam, hogy miért nem történik semmi a bőrömmel ha akár a legdrágább boltit kenem magamra, hát most már tudom:-)
    A voksomat pedig az elmúlt 9 hónap próbái alapján tettem le egy mellett, de természetesen van egy-egy kedvencem más termékek közül is:-)
    Eredendően kozmetikus? Nem gyakorlod ezt a szakmát? Miééért?:-)
    Köszönöm, orülök, hogy tetszik:-)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok az álmod megvalósításához, nagyon klassz a kis birodalmad. Finoman csajos.

    VálaszTörlés
  5. GRATULÁLOK! :)
    Kár, hogy ilyen messze vagyunk :) a kedvedért gyakrabban járnék kozmetikushoz :) (most kb. 2-3 évente(!!!) "járok" :)

    Sok Örömöd legyen benne!!!!!

    Puszilunk Benneteket!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a szalonod! Ilcsi néniről én is hallottam és használtam is a krémeit, most éppen a kövirózsa habkrémet használom, remélem segít a szeplős-májfoltos :-( bőrömön. Sajnos bár már 30 elmúltam, még mindig "tini" a bőröm :-(
    A régi kozmetikusom is Ilcsit használt, de aztán elment babázni és váltanom kellett, az új kozmetikus a Gigit részesítette előnyben, de nem volt az igazi, szerencsére találtam egy kozmetikust a városban aki Ilcsit használ! :-) Kár, hogy olyan messze vagy, szívesen lennék a vendéged. (Bocs, hogy kicsit hosszú voltam).

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok! Szép,ízléses kis kuckód lett!:)
    Sok-sok vendéget kívánok Neked!!:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon hangulatos, gratulálok! És örülök, hogy megtaláltad önmagad, ez az egyik legfontosabb dolog az életben.
    Ha nem laknál ilyen messze, biztosan elmennék hozzád. :) Lehet, hogy nekem is ki kellene próbálnom Ilcsi néni termékeit? Na majd idővel.

    VálaszTörlés
  9. Andulka küldesz nekem egy email címet?:-)Lányok, köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy Nektek is tetszik a kis kuckóm:-) Anita, ha segítségre lenne szükséged, tudod hol találsz meg, nagyon szívesen:-)
    Puszi!!!

    VálaszTörlés